
Társasház rekonstrukciója – Budapest, III. Pacsirtamező utca 22.
A Pacsirtamező utca 22/B. szám alatti 18 lakásos társasházban 2013. augusztus 6. hajnalán tragikus gázrobbanás történt, amelyről a média is széles körben beszámolt. (KATTINTSON IDE!)
A társasház Tímár utcai szárnyának harmadik emelet szélső lakásában történt gázrobbanásban
– teljesen megsemmisült a Tímár utcai szárny feletti tetőszerkezet
– teljesen megsemmisült a Tímár utcai szárny harmadik emeleti függőfolyosója
– teljesen megsemmisült 3 lakás a harmadik emeleten és az udvarban
– részlegesen megsemmisült 3 lakás a második és a harmadik emeleten
– lakhatatlanná vált 7 lakás a földszinten, első és második emeleten
– emellett kisebb sérüléseket szenvedett a többi lakás.
A sérült közművek miatt minden közmű szolgáltató lezárta a szolgáltatását a lakásokban.
A társasház helyreállítási munkái a Fenntartható Otthon Zrt generálkivitelezésében 2013. decemberétől kezdődtek.
2014. április közepéig a tervezés, engedélyeztetés folyt, majd kezdődtek a kivitelezési munkák.
A sarokház Tímár utcai szárnyában
– két szinten összesen több mint 300 m2 új monolit vasbeton födém épült
– a négy emeleten a megsemmisült teherhordó és belső válaszfalak épültek újjá új külső és belső nyílászárókkal,
– valamint új tetőszerkezet készült a Tímár utcai szárnyra.
A társasház helyreállítási munkáiban elkészült az épület teljes utcafronti és belső udvari homlokzati felújítása. Így a társasház épületszerkezetének, illetve közös részeinek helyreállítási munkái 2014. augusztusában befejeződhettek.
A társasházi közös részek helyreállítása követően az egyes lakások belső helyreállítási munkái kezdődtek meg.
A Fenntarható Otthon Zrt minősített zöldMesterei közreműködésével összesen 11 lakás (közel 700 m2 alapterület) helyreállítását végezte el, melyek utolsó munkafolyamatai 2015 szeptemberében záródtak le.